Tinódi Fogadó
Ha üdülni, pihenni vágyik, szeretne egy jót enni vagy éppen csak megszomjazott – nálunk jó helyen jár!
A Tinódi Fogadó épülete az 1900-as évek elején épült. Az akkor még "csak" étteremként és kerthelyiségként funkcionáló épület sok átutazó és sárvári napjait tették emlékezetessé, amelyet azóta is szívesen emlegetnek.
Hotel Bassiana
Az újonnan nyitott exkluzív, és modern stílusú Hotel Bassiana**** Nyugat-Dunántúl egyik legszebb fürdővárosában Sárváron helyezkedik ela Nádasdy-park szomszédságában.
A Sárvár régi római nevét viselő szálloda szobái és szolgáltatásai alapján, méltán képviseli a négycsillagos besorolást.
Várkapu Vendéglő Panzió
Nagy múltú, régi történelmi hagyományokkal rendelkező településünk sok híres embernek, főuraknak, vitézeknek, krónikásoknak, tudósoknak, költőknek, politikusoknak adott otthont az elmúlt évszázadok során. Ez a vendégszeretet ma is szívünkben él, és mi a hely jellegéből adódóan elsősorban ételspecialitásainkkal, nemes borainkkal, szíves vendéglátásunkkal szeretnénk kifejezésre juttatni mindezt. 1999 a magyar bor és gasztronómia éve volt. Ez adta a gondolatot, hogy visszataláljunk múltunkhoz és felelevenítsük a hagyományos magyar konyhaművészetet. Reméljük, hogy a nálunk ízlelt étel és a hozzá választott kiváló bor harmonikus kettőse is segíti Önöket abban, hogy felejthetetlen perceket töltsenek el Sárváron, valamint nálunk, itt a Várkapu Vendéglőben!
Nádasdy Vendéglő
A sárvári Nádasdy vendéglőben a barátságosság, a mosoly mindenkinek jár. Minden munkatársunk arra törekszik, hogy a vendégeink megkapják azt, amiért betértek hozzánk. Amint a vendég belép az ajtón, figyelünk a kívánságaira, elvárásaira.
Platán Hotel
A szállodában minden igényt kielégítő, terasszal bővített étterem működik, ahol a magyar ételspecialitásaink mellett megtalálhatóak vegetáriánus étkek, valamint különleges vad- és halételek. Hétvégeken hangulatos élőzenével várjuk vendégeinket. Éttermünk 60 fős rendezvények lebonyolítását tudja vállalni.