Gyermekfogkrém és fogkefe

Ha gyermekünknek fogkefét vásárolunk, vegyük figyelembe az alábbiakat:

  • A sörtéknek lágyaknak és kerekített végűeknek kell lennie, mert azok nem sértik fel a fogínyt.
  • A fogkefe fejének kicsinek kell lennie annak érdekében, hogy gyermekünk könnyen hozzáférjen minden fogához, még a leghátsókhoz is.
  • A  felnőtt fogkefék nem jók a gyerekeknek, mert a kefe feje túl nagy ahhoz, hogy kényelmesen elfér­jen a gyermek szájában; a sörték pedig kemé­nyek és túl erősen dörzsölnek.
  • Négyhavonta, illetve betegségek után mindenképpen cseréljük le a fogkefét, mivel megbújhatnak benne a baktériumok. Ha úgy látjuk, hogy a fogkefe már elhasználódott, rögtön cseréljük ki!
A fogkeféket függőlegesen tároljuk, hogy kiszárad­hassanak, s ügyeljünkrá, hogy ne érjenek össze, mert azzal egyikről a másikra vándorolhatnak a baktériumok.

 

fogkefe

 

Kisgyermekeknek olyan fogkrémet kell vásárolni, melyet külön tejfogakra terveztek.
Ezeknek a fogelszí­neződés (fluorosis) elkerülése érdekében alacsonyabb a fluoridtartalma, mint a felnőtt fogkrémeknek.